„Nem árt, ha nem gyújtod meg. Én pedig sosem gyújtom meg. Ez egy metafora: a fogad közé szorítod a gyilkost, de nem adsz neki hatalmat a gyilkolásra.”  (Augustus Waters)

 

Csillagainkban a hiba. Sokaknak a könyv jut először az eszébe, míg másoknak az ebből készült film. Mostanában vettem újra kezembe a könyvet és úgy gondoltam újra neki kell állnom.

Kezdetben azt gondoltam, hogy majd egy összefoglalót írok a könyvről. Felmerült az is, hogy tapasztalataimat fogom megosztani. Végül úgy döntöttem, hogy nem is recenzió lesz belőle, hanem a saját véleményemet próbálom megfogalmazni erről a betegségről.

Rák. Ez a szó hallatán sokaknak a kemoterápia, sugárzás, hajhullás, majd végül a halál szavak jutnak eszükbe. Vannak, akik nem tudnak megbirkózni ezzel a gyilkos kórral. Itt akár a könyvből megemlíthetném Augustust. Vannak szerencsésebbek, akik ma már gyógyultnak nevezhetik magukat. Bár én úgy gondolom ebből a betegségből nincs teljes gyógyulás. Testileg túljuthatunk ezen a kóron, azonban lelkileg sosem lesz teljes a felépülés.

 

Először két éve találkoztam ezzel a betegséggel, mikor a nagymamámnál vastagbél daganatot diagnosztizáltak. Nem volt semmiféle előzménye. Egy rutin vizsgálatra készült a háziorvosához, ahonnan már mentővel vitték tovább a kórházba. Szerencsére Neki a jobb lapokat osztotta az élet. Egy műtéttel megúszta és további kezelésekre sem volt szüksége. Egy évvel később a nagynénémnél jóindulatú májdaganatot találtak. Ez is csak egy átlagos ellenőrzésnek indult, amikor a máján egy foltot vettek észre. Félévre rá a nagymamám testvérénél tüdődaganatot véltek felfedezni. Ő a műtét után a mai napig sugárkezelést kap.

Feltehetnénk azt a kérdést, hogy ki lesz a következő áldozat. A családom valamelyik tagja? Én? Akár valamelyik barátom? Erre sajnos nincs válasz. Próbálhatunk egészségesen élni és táplálkozni, azonban ez elől nincs menekvés. Ha mi vagyunk a "kiválasztottak" fel kell vennünk ez ellen kesztyűt, nem hagyhatjuk, hogy ez a gyűlöletes betegség még több áldozatot szedjen. Reménykedhetünk benne, hogy a könyvben említett Phalanxifor nevű gyógyszer tényleg egyszer képes lesz meggyógyítani ezt a betegséget vagy az orvostudomány mielőbb előáll valamiféle gyógymóddal.