eF's life

Csupán gondolatok felvázolásának indult, hogy mi lesz belőle??! Meglátjuk...

Különös történet

Lili és Dávid testvérek voltak. Dávid 4 évvel volt idősebb kishúgánál. Köztük is meg volt az a fajta testvéri szeretet, rivalizálás, megbocsájtás. Kiskorukban sokat veszekedtek, de ahogy kezdtek felnőni, csökkent ezeknek az összezörrenéseknek a száma.

Mikor Dávid elkezdte az általános iskola első osztályát, Lili még csak óvódás volt.  Amikor ötödikes lett, a kislány elkezdte az első osztályát. Lili osztályfőnökéül ugyanazt a tanár nénit kapta, aki bátyját is tanította.  Az általános iskola befejezés után Dávid a helyi gimnáziumot választotta. Lili ekkor már az ötödik osztályát kezdte. A négy év tanulás a testvérpár számára gyorsan eltelt. Azonban az utolsó év mindkettejük számára nehéz volt, hiszen Dávidnak egyetemet kellett választania és sikeresen leérettségiznie, Lilinek pedig középiskolát kellett választania és sikeres felvételi vizsgát kellett írnia. Dávid sikeres felvételt nyert egy egyetemre és Lilit is felvették a helyi középiskolába, ahol annak idején bátyja és édesapja is végzett. A kislány mindig szeretett volna a bátyjával egy iskolába járni, reggelente együtt sétálni. A korkülönbség miatt azonban ez nem adhatott meg nekik. Dávidot az egyetemi tanulmányai más városba kötelezték, ezért húga egyedül maradt a szüleivel. A négy év a kislány számára egy szempillantás alatt eltelt, azonban a bátyjának nehezebben ment ez az időszak. Az első szemeszter nem lett meg neki, ezért Dávid halasztott egy évet az egyetemen. A negyedik év végén Lili ugyanarra az egyetemre jelentkezett, ahol bátyja is tanult. Ez volt az első év, amikor a testvérpár ugyanabban az iskolába járt. Azonban még ekkor is csak hétvégente találkoztak, ugyanis ettől az évtől kezdve Lili az egyetem városába költözött, míg bátyja inkább a naponta levő ingázást választotta. Mindkettejük számára az otthon töltött hétvégek viccesen, szeretetteljesen teltek.

Az idő elteltével a kapcsolatuk kezdett megváltozni. A veszekedéseket hosszú hallgatás követte.  Lili mindig bocsánatot kért, ha valami hibát követett el, azonban Dávid soha nem tette. A szüleik nem vették észre a köztük kezdődő háborút. Kezdetben csak szóváltások hagyták el egymás száját, majd később Dávid kezet emelt a kishúgára. Lili ezt nem bírta elviselni. Hetekig nem szólt bátyjához, ahol csak lehetett elkerülte őt. Dávid tettét azonnal megbánta, de nem tudott húga szemébe nézni. A szülők ebből nem sokat vettek észre, mivel a testvérpár az iskola miatt a csak hétvégente tartózkodott együtt otthon. Amikor Lili tehette, azt az időt is, amit otthon tölthetett volna, inkább a barátjánál töltötte.  Mindenkettejük számára időre volt szükség.

Ahogy múltak a hetek, Dávid és Lili újból kezdtek beszélgetni. Néha csak pár szót szóltak, azonban néha sokáig beszélgettek egymással. Próbálták elfelejtetté tenni az ügyet, de Lili soha nem tudta magát túltenni rajta.

 

miért kell ez?

3 nap a hullámvasút tetején, majd újból a szakadékban. Hogy miért van ez? Valaki igazán megmondhatná a választ.

Átlagos szombati napnak indult. Megbeszéltük, hogy este bulizni megyünk. Muszáj volt már egy kicsit kiengedni a gőzt. Az egész nap szinte már a készülődésről szólt. Hatalmas fürdőt vettem, kilakkoztam a körmeimet. Teljes izgalomban voltam már, hogy mikor jön értem. Felvettem az új kis szoknyámat, a hozzá illő felsővel. Kisminkeltem magam, hiszen anélkül egy nő nem mehet el otthonról. Megcsináltam a hajamat. Percenként néztem az órát, hogy mikor üti meg a nyolcat és mikor fog megszólalni a csengő. Mire elértünk a nyolc órához, alig vártam, hogy meglásson és halljam a hangját, hogy szép vagyok.

Mielőtt bementünk volna a szórakozóhelyre, az "alapozást" egy kisebb kocsmában kezdtük. Jól indult az este. Kikértük a vodka-kólámat, Ő meg a sima kóláját (mivel kocsival mentünk) és elkezdtünk beszélgetni. Sok minden szóba jött, sokat nevettünk. 11 óra fele átmentünk a szórakozóhelyre. Átestünk a szokásos biztonsági ellenőrzésen.(Soha nem hiszik el, hogy elmúltam már 18 éves..pedig mikor volt már az:/). Érdekes módon kevesen voltak. Leültünk beszélgettünk, majd egy idő után táncolni hivtam őt. Oda sétáltunka táncparkettre, de csak állt mellettem. Azt mondta majd később táncolunk. Persze semmi gond, visszaültünk és kicsit bedurciztam. Én szórakozni mentem nem üldögélni.

Már majdnem eltelt egy óra és mi még mindig csak ültünk. Alig pár szót szóltunk egymáshoz. Egy idő után meguntam ezt és kikértem a második vodka-kólámat, (azt tudni, kell, hogy nem szoktam alkoholt inni) majd visszültem hozzá. Az este még mindig csöndesen telt. Nagy nehezen oda jött a táncparkettre velem, majd megállt mögöttem és én elkezdtem táncolni. Legalább öt-hat számot igy töltöttünk el távol egymástól, érintkezés nélkül. Nem érezte jól magát és én sem. Elkérte tőlem a kocsi kulcsot és azt mondta majd ő ott meg vár engem. Egyedül hagyott... Sokszor volt már ilyen, de mindig egymás után mentünk. Ezúttal nem. Ő ott hagyott egyedül engem. Akkor még nem éreztem ennek a súlyát. Kikértem az újabb körömet és egyedül visszamentem táncolni. Valójában nem voltam egyedül, sok ismerős oda jött hozzám. Azonban az alkohol nem volt a kedvenc ismerőseim között.

Amilyen boldogan indult az este, olyan szörnyen ért véget. Együtt mentünk, külön távoztunk. Hogy mi is a történet vége? Még én sem tudom, még ezt nem irták meg a nagy könyvben. Várunk és meglátjuk, hogyan folytatódik tovább az utunk.

new day..(folyt.)

2 nap telt el az előző irásom óta..

Úgy néz ki idő kell ahhoz, hogy túl lépjünk, elfelejtsük a történteket. Nem könnyű ha az ember hibázik, de hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy elismerjük azt. Én megkaptam a megbocsájtást. Már nem kell felvenni az álarcot, holnap új nap indul és bátran nézek elébe, mert tudom, hogy az út végén ott fog várni. Mindig ott lesz.

 

"A bátorság nem mindig hangos, épp ellenkezőleg: néha a bátorság nem más, mint az a kis csendes hang, ami azt suttogja: 'holnap újra megpróbálom"

 


it's a new day it's a new life for me....and i'm feeling good

Újra vasárnap este van és Én újra egyedül állok a vasútálllomáson, fülemben Lorde-t hallgatva..

Hülyeség lenne azt mondanom, hogy megszoktam, mert nem így van. Valahogy szomorúsággal tölt el, hogy a többi ember még ebben a késői órában is nevetgél. Mindig várom, hátha feltűnne előttem az az ember, aki az én nevetésemért, boldogságomért felel. Azonban Ő nem fog...mintha egyre távolabb lenne. Hogy miért?? Én magam sem tudom. Minden kapcsolatban vannak mélypontok, talán nálunk ez most jött el újra a második év után. Lehet az iskola, a sok tanulás, vagy talán kevésszer találkozás az oka. Bárcsak lenne ilyenkor valaki, aki megmondaná, hogy mit is kéne tennem: várni? túltenni magam? tovább lépni? -  nem az nagyon nem menne... Akik ilyenkor segíteni tudnának, azok egy országgal távolabb vannak, vagy pont az illető testvérei, vagy leginkább a legnagyobb kisértéseink...

Nagyon sok a kérdés, a megoldás viszont nem tudom hol van ilyenkor. De holnap egy újabb nap kezdődik és újra fel kell vennem az álarcot.

 


https://www.youtube.com/watch?v=X1sJzL6egdY

at the middle of the beginning

Új tanév, új kezdetek a régi szívás. Megint koptathatjuk a padokat. Szerencsére már a 6.hét végénél járunk..

Tovább»

Before the beginning

"If feels like... everything just disappears. No past, no future..: just the moment"

 

Talán ez az egyik kedvenc idézetem. Sokszor rájöttem már, hogy felesleges rágódni a múlt miatt, csak a jelen létezik.

„Kislányként” naplót írtam, de valahogy mindig feladtam,befejeztem, majd ismért újra kezdtem. Szerettem írni, sőt most is szeretek. Ennek ellenére hülyeségnek tartottam a blog írást. Vagyis nem tudom... Sok értelme annak sincs, ha csak magamnak irogatok.

Eleinte úgy gondoltam csak azok írnak, akiknek nincsenek barátaik, vagy túl sok a szabadidejük. Ma már felnőttebb fejjel másképp gondolok erre a dologra. Nincsen összefüggésben a barátok számával, semmi mással. Jó érzés leírni a gondolataidat, olyanokat is, amiket nem mersz hangosan kimondani. Főleg azokat. Talán majd más elolvassa, hozzászól, ötleteket ad, hozzászólok, ötleteket cserélünk. Vagy az is lehet, hogy senki nem fogja, de nekem ez már jó érzés, hogy leírtam.

Talán ez lenne ennek az írásnak az elkezdése, vagyis az elkezdésnek az elkezdése.